fogyókúra étrend mindenkinek

Diétás étrend kapcsán felmerülő leggyakoribb kérdések és válaszok

2021-10-25 Szentgyorgyi Romeo Diéta, 65 hozzászólás

A diétázók fejében gyakran kérdések kavarognak a diétás étrend kapcsán. Azt, hogy miért is jó az Intenset diéta az leírtam és a sok-sok sikersztorival bebizonyítottam. Most összeszedem azokat a kérdéseket, amik még felmerülhetnek benned, illetve amiket a legtöbbször kérdeztek tőlem a diéta kapcsán.

Mi a különbség a diétás étrend és a fogyókúra között?

Mint annyiszor, itt is rámutatnék a józan ész hasznosságára és a magyar nyelv zsenialitására. Már a névben, hogy fogyókúra, benne a  válasz: fogyásra való, lefogyaszt, elsorvaszt, legyengít, és kúra: vagyis pár hétig alkalmazod, ez idő alatt sikeresen megszabadulsz pár kilótól, ami főleg víz és izom; ügyesen a padlóra küldöd az emésztésedet, immunrendszeredet, ha kicsit kitartóbb vagy, hosszú időre szóló károsodást, nehezen helyrehozható anyagcserezavart is sikerül begyűjteni. Bravó! És emellett még szarul is érzed magad a „kúra” alatt. Igazán profik a megereszkedett, megnyúlt bőr stációt is elérik, lehet hordani cuccot is a megnyúlt hasbőr-zsebben, mint a kenguruk.

(Nem vagyok fogyókúra-fan, gondolom lejött)

A diétás étrend pedig – szintén ahogy a neve is mutatja –  egy étkezési rendszer. Ép ésszel, tudományos elvek és a test működésének ismerete mentén összerakott táplálkozási terv, ami ügyel arra, hogy változatos, kiegyenlített tápanyag tartalmú ételeket egyél, ne szemetet, vagy olyasmit, amitől ronda leszel és beteg. Egy megfelelő diétát egy életen át lehet folytatni míg a fogyókúrát nem.

Intenset diéta fogyókura női

Kinek való  a fogyókúra?

Bármi ami rapid nem használ a testnek, néha vannak helyzetek, amikor van létjogosultsága a fogyókúrának is. Az egyetlen ok, amikor alkalmazhatjuk, ha gyors súlyvesztésre van szükség, szinte mindegy, milyen áron, mert a súly már az életet vagy pl. életmentő műtét sikerességét fenyegeti. Ekkor nyilván a fő cél, hogy csökkenjen a testsúly, és ilyenkor mindent bevethetünk, de szerencsére az átlagos ember ritkán jut el ebbe a helyzetbe.

Mi történik, ha abbahagyom a diétát és az edzést?

Visszahízol, ilyen egyszerű és elveszíted a nehezed visszaszerzet alakodat. A test csak azzal tud dolgozni, amit kap, ha nem jó minőségű étel kerül bele „üzemanyagként” ne várj csúcsteljesítményt. Ha visszatérsz a régi életmódhoz, visszakapod a régi testedet, ennyi.

Visszahízol, elveszted az izmaidat, összelöttyedsz akár egy hónap alatt. Egy jó diétás étrend és fenntartó edzések mellett megőrizheted az elért eredményeket.

Miért áll meg a fogyás néha a diétázás alatt?

A test működése nagyon komplex folyamat, és a terhelésre, étkezés változtatásra folyamatosan reagál. Nem olyan, mint egy bödön zsír, amit felteszek a mérlegre, és jó, ma 15 grammos deficit van a kaja/mozgás egyenletben, akkor 15 grammal kevesebb kell hogy legyen benne. Nem vagy robot, és nem is szimpla kémia uralta mechanizmus a tested.

Rengeteg minden hat rá, hormonok, idegrendszeri folyamatok, a hangulatod, jókedved, pozitív életszemlélet vagy depresszió is. Nem várhatod, hogy mint a matematikai műveletek, úgy reagáljon a súlyod a kalória többletre vagy hányra. Igen, sokszor van, hogy a diétás étrend alkalmazása ellenére megáll a fogyás. Ez tök normális. A tested alkalmazkodik.

Lehet hormonális változás, lehet hangulati. Nagyon sokszor azért mutat a mérleg ugyanannyi vagy akár picit több súlyt, mint várnál, mert zsírt vesztesz, de izmot építesz. Sőt, simán víz is lehet: a test víztartalma ingadozik, nemcsak annak a függvényében, mennyit iszol (eleget, ugye??) hanem hogy mit ettél. Nem kell pánikolj, csak tartsd a fogyókúrás étrend előírásait, edzést, el fog indulni megint.

Életem végéig kell diétáznom?

Igen, ha formában akarsz maradni.

Mármint ha életed végéig jól akarsz kinézni, és normálisan mozogni, akkor igen.

Intenset nyújtás gyakorlat

Viszont már kitárgyaltuk, a diéta nem egyenlő a sárgarépalevessel a kövi 80 évben, hanem klassz, finom, jó minőségű ételeket kell enned.

És azt is vedd figyelembe, ha visszatérsz a régi kerékvágásba, visszahízol, akkor jóval nyomorultabban fogod érezni magad, mint amikor régen nekiálltál az edzéseknek, diétának. Mert már tudod, hogyan nézel ki és érzed magad, mikor jó formában vagy, és ehhez képest visszacsúszni a gödörbe nagyon frusztráló. Higgy nekem, ennek nem akarod kitenni magad.

Csak a hasamról szeretnék fogyni, van rá megoldás?

Nincs lokális fogyás, csak a mesében. Aki ezzel jön, az hazudik, mert nem tudsz csak egy helyről fogyni, legyen has, comb, fenék: ezek mind zsírraktárak, amiben a felesleges, kajával bevitt energiát raktározza a szervezet.

Intenset diéta fogyókura fit női test

Ha elkezdesz több energiát használni, és kevesebbet bevinni, a raktárakhoz nyúl, mindegyikhez. Fogyni fogsz a hasadról, igen, de emellett a csípődről, karodból, melledből, még az arcodból is. Ez van, újabb bizonyíték, hogy nem vagyunk gépek.

Miért szuperhatékony az Intenset a diéta?

Hát igen, ez a kérdés, amit a legtöbbször szegeznek nekem. Tudom, hogy az internet tele van diétákkal és módszerekkel, tudom, hogy az egymásnak holt ellentmondó nézeteket ugyanannyi érvvel támasztják alá pró és kontra. Mindenki a saját igazát szajkózza és próbálja rávenni az embereket, hogy egyedüli üdvözítő módszerként az övét fogadják el. Legyél vegán, a húsevés gyilkosság! Egyél sok húst, mert különben nem lesznek izmaid, csak csontjaid meg hasad, mint a teheneknek! Igyál sok tejet, különben kihullanak a fogaid! Ne igyál tejet, egyenesen méreg! A zsír megöl és a zsír most éppen lefogyaszt és megment.

Intenset Szentgyörgyi Romeo

Ítéletnapig lehetne ezeket a baromságokat sorolni.

És mitől más az Intenset diéta, kérdezheted. Attól, hogy nem mondom meg, miben higgy. Inkább információkat adok arról, hogyan működik a tested, az emésztésed, milyen tápanyagokra van szükséged. Elmondom, hogy ezek a tápanyagok milyen forrásokban találhatók meg leginkább. Leírtam azt is, nekem mi vált be, és a tanítványaimnak mi hozott fantasztikus átalakulásokat.

Ez alapján éppen úgy meg tudod hozni a döntést, hogy mi segít elérni a céljaidat, és mi az, ami csak hátráltat, mint én. A különbség, hogy neked nem kell beleölnöd 15 évet a versenysportba, egyetembe, hanem elmondom, mire figyelj.

Tudás és tapasztalat alapján állítottam össze a módszeremet és a diétás étrend is ennek a komplex rendszernek a része. Nemcsak arra figyeltem, hogy ne legyen baromság benne, mint a legtöbb divat-diétában, hanem arra is, hogy ne kelljen vagyonokat költeni az alapanyagokra, órákat pepecselni, vagdalni, pürésíteni és fonnyasztani a konyhában. Hogy ne kelljen két hétig főtt tojást enned, míg már a látványától is kiráz a hideg, és a hányinger kerülget tőle egész hátralevő életedben. Ezt is megspóroltam neked 🙂

És ami a legfontosabb az Intenset módszer és diéta esetében: kimondottan úgy állítotuk össze, hogy az intenzív, HIIT típusú edzést támogassa. Optimális tápanyag összetételt biztosít az izmaid fejlődéséhez, elősegíti, hogy a tested formálódjon, zsírt veszíts és izmot építs.

A legtöbb diéta semmi más, mint a test fonnyasztása, sanyargatása, minőségi éheztetése, amitől lehet, hogy eléred, hogy a mérleg mutatója kevesebbet mutasson, de úgy fogsz kinézni, hogy az gyalázat.

És legyünk őszinték, nem azért nem húzol bikinit mert X kiló vagy, hanem mert nem nézel ki jól. És ha lefogysz jó pár kilót, de formátlan vagy mint a tömött zokni, és lóg a bőr a hasadon, ugyanúgy nem fogsz bikiniben feszíteni, úgyhogy akár neki se állj. Azt akarom elérni, hogy formás, izmos, gusztusos tested legyen, és ehhez az étkezés mellett az edzés is kell, amit káposztalevesen biztos nem fogsz abszolválni.

Mi van az édességekkel?

Az is alapvető beidegződés, hogy a diétás étrend egyet jelent azzal, hogy örökre lemondhatunk az édességekről. Noha a fehér cukor valóban nagyon egészségtelen, de az édes dolgokhoz való ragaszkodás valószínűleg egyidős az emberi fajjal. Lehet ennek evolúciós oka: az édes sok energiát jelent, a sok energia pedig gyorsabb futást a kardfogú tigris elől. 

És megint ott tartunk, hogy ami valaha a túlélést segítette, mára ellenünk fordult. Most is szeretjük az édeset, de a plusz energiát nem mozogjuk le, a bölcs szervezet pedig elraktározza, hátha jól jön. Csakhogy olyan helyzet már alig adódik, ahol ezek a plusz energiabombák kellenek, így szép lassan a csípőre-hasra, fenékre szervül, levakarhatatlan zsír formájában. 

Ez az oka, hogy a legtöbb diétás étrend száműzi az édességeket, de több ezer éve törzsfejlődését nem tudjuk megtagadni, továbbra is vágyakozunk az édes, cukros ízre.

És itt jön képbe az Intenset-megoldás.

Van sütink 🙂 

Nem is egy,van karácsonyi, húsvéti is. És nincs mellé automatikus bűntudat. Ezek a receptek diétába illeszthetőek, lelkiismeret furdalás nélkül ehetőek. És a saját tapasztalatom, hogy nincs teljesen édesség-ellenálló ember, én sem. Nincs az a szent cél, amit nem ír felül a csokikrém vagy a vanília. És ha már ez van, akkor legyen a süti is minél egészségesebb, fehérjedús, támogassa az izomépítést. Emellett finom is, segít tartani a diétádat. 

Speciális diétát tudsz ajánlani? 

Természetesen gondoltunk a vegán táplálkozást követőkre is. Ugyanolyan gondosan lett a speciális étrend is megalkotva, finom, ellenőrzött kalória mennyiséget tartalmazó ételeket találsz a diétás tervben. 

Gondoltunk azokra is, akik IR diétát kell kövessenek. 

Vagyis rövidre fogva: miért válaszd az Intenset diétát?

  • mert formásít
  • mert hatékony
  • mert az intenzív edzéseket támogatja
  • mert könnyen elkészíthetők az ételek
  • mert könnyen tartható és fentartható
  • mert változatos.

És mert én is ezt használom, tudom, mit beszélek, nem pedig csak mosolygok a borítón, hogy egyél ezt meg amazt, aztán ha senki nem lát, bedobok egy nagy adag sült krumplit, mint jó néhány botcsinálta médiahős fitnessz-guru.

Ugyanis azt vettem észre az elmúlt években, hogyha hazamegyek Pécsre, és Anyu a kedvenceimmel, pl túrós rétessel vár, persze igyekszem mértéket tartani, de azért nem lehet a főztjének ellenállni.

Aztán hétfőn visszamegyek Pestre, és hiába csak a hétvégét hagytam ki, a nehéz, nem ehhez az élethez való kaják miatt olyan érzés az edzés, mintha legalább egy hét maradt volna ki. Nagyon sokat bosszankodtam emiatt, hogy nem vagyok képes ugyanarra a teljesítményre hétfőn, mint előző pénteken. És sokszor eltelik egy hét is, mire újra jól tudok edzeni.

Könnyen elkészíthetők és egyszerűek az Intenset diétás ételek, mert szingli pasiként nem sokat tudok a különböző konyhatrükkökről, csak annyit akarok a kajakészítéssel foglalkozni, amennyit okvetlenül muszáj.

Összefoglalva:

Az Intenset diéta hatékony, az intenzív edzéseket támogató étkezési terv.

Könnyen elkészíthető, finom ételekből áll, amelyekhez az alapanyagok is könnyen beszerezhetők és nem is drágák. A diétás étrend a saját tapasztalataimon alapul, így pontosan tudom, hogy hatásos.

A diéta alapvetően különbözik a fogyókúrától. Az Intenset diétás étrend hiit edzéshez összeállított étkezési terv, ami arra szolgál, hogy minden tápanyaggal ellásson, finom legyen és változatos. A diétás étrend akár egész életen át tartható amig a fogyókúra nem. Ez elősegíti, hogy életed végéig  mozgékony és jó alakú maradj, és az egészségednek is sokat segít.

A fogyókúra pedig egy kúraszerüen alkalmazott módszer, aminek elsődleges célja a testsúly gyors csökkentése. Sajnos ez a csökkenés nem(csak) zsírszövetből, hanem izomból, vízből áll, és nagyon sokszor maga a kúra is abból áll, hogy bizonyos ételeket lehet csak enni. Ez kizsigereli a testedet, és komoly hiánytüneteket, betegségeket okozhatnak neked.

Egy jól összeállított diétás étrend segít a fogyásban, azonban ez az egész testet érinti, lokálisan, csak például a hasról fogyni nem lehet. A diéta során előfordul, hogy megáll a súlycsökkenés, azonban ez természetes folyamat ami egy idő útán újraindul és megindul a fogyás.

Címkék:

Nézd meg ezeket is:

Diétás étrend kapcsán felmerülő leggyakoribb kérdések és válaszok

  1. Kata szerint:

    Szia, esetleg vegetarianus etrendet nem terveztek kesziteni? akar fizetos verzioban? Sajnos nagyon nehez vegakent dietazni, pedig alapvetoen tojast es tejtermekeket eszem, de igy is nehez egeszseges es taplalo foeteleket kesziteni. Nagy segitseg lenne, es szerintem nem csak nekem 🙂

    1. admin szerint:

      Szia Kata! Van egy rossz hírem, nem lesz fizetős verzió! Viszont lesz ingyenes;) Kész is van, és már tördelik az anyagot. Rövidesen megkapjátok.

      1. Viki szerint:

        Kedves Admin! Van már esetleg híretek, hogy mikorra várható a vegetáriánus étrend? 🙂 Köszönöm!!! Szép napot!
        Üdv,
        Viki

        1. admin szerint:

          Szia Viki!
          Elkészül az Intenset vegetáriánus étrend. Májusban minden Intenset tag megkapja emailben.

          1. Edit szerint:

            Kedves Admin! Én is a vegetáriánus étrend után érdeklődnék. Sajnos májusban nem jött ki, lehet tudni valami új információt róla?
            Üdv,
            Edit

          2. admin szerint:

            Szia Edit!
            A nyár folyamán lesz elérhető az intenset diétás vegetáriánus étrend.

  2. Violetta szerint:

    Szia!
    Az első héten vagyok túl, vagyis abszolút kezdő és így nyilván kezdők a kérdéseim is. 🙂
    Az eredmény már most nagyon ígéretes, első hét végére 1,8 kg mínusz. Két kérdésem lenne. Az egyik a kávé. Vagyis, hogy nem találtam rá vonatkozóan instrukciókat. Szabad-nem szabad, illetve, ha igen akkor milyen formában….:)
    A másik kérdésem, hogy egyelőre semmi gondom az első két heti étrenddel, sőt, nagyon egyszerűek és mégis nagyon finomak, az összes általad felsorolt előnnyel együtt. Ezért inkább kíváncsiságból, és persze mivel még csak 1 hét telt el kérdezem, hogy az edzés mellett az ételek összetételében is lesz változás a következő két hetes turnusok alkalmával? Vagy ha nem, akkor megnézve például a zöldségek összetételét, lehet majd cserélgetni őket. Pl. brokkoli, vagy cukkini helyett gombát, céklát…stb.
    Nagyon köszi a választ előre is!
    Vivi

    1. admin szerint:

      Szia Vivi! Lehet kávét inni cukor nélkül. A legújabb kutatások szerint a diéta és a fogyókúra hatását javítja a koffein. A legjobb, ha edzés előtt fél órával iszol egy erős kávét. Az Intenset diétás étrend mozaikos, azaz bármelyik étkezést cserélheted bármelyikkel, az étrenden belül. Az Intenset diétás étrendben az alapanyagokat nem lehet variálni, mert nagyon precízen ki vannak az ételek számolva.

  3. Szabina szerint:

    Szia!
    Nekem laktózérzékenységem van. A laktózmentes termékeknek általában magasabb a szénhidráttartalma, mint a normál tejtermékeknek. Az én esetemben hogyan tudnám tartani az előírt kalóriamennyiséget? Vagy csak egyszerűen csináljam a diétát laktózmentes termékekkel? Válaszod előre is köszönöm!
    Üdv.: Szabina

    1. admin szerint:

      Szia Szabina! Egyenlőre csináld laktózmentes termékekkel. Rövidesen elkészül a saját laktózmentes Intenset diétás étrendünk is .

  4. Beatrix szerint:

    Szia!
    Én a mai napon kezdtem az étkezésem megreformálását a megküldött 1600 kcal-os női diéta alapján. Van esetleg ezen kívül is összeállított étrended, vagy az ebben szereplő ételek különböző variációival tudom elérni a kívánt hatást? A kávé kapcsán írt válaszodat olvastam, de kérdés, hogy belefér esetleg az édesítőszer és a zsírszegény tej is? Ill. még egy kérdésem van. Jelenleg sajnos nem tudok sportolni még egy pár hétig egy kéztörés és egy szemműtét miatt. Amint lehetséges, természetesen szeretném beiktatni a rendszeres sportot is. Esetleg sport nélkül is várható eredmény, ha az étkezésre odafigyelek? Nagyon köszönöm a válaszokat.

    1. admin szerint:

      Több fajta Intenset diétás étrend is elérhető. Rövidesen 4 új étrenddel bővül a kínálat. Az édesítőszer rendben van, de a tejet nem javaslom. Az Intenset étrend kifejezetten aktív sporthoz lett kialakítva.

  5. Edina szerint:

    Szia!
    Tejfehérje allergiám van. Várható tejmentes étrend is?

    1. admin szerint:

      Az év második felében lesz tejmentes diétás étrend.

      1. Éva szerint:

        Szia!

        Érdeklődnék, hogy van-e már ilyen tejmentes étrend?

        1. admin szerint:

          Sajnos még nincs. 2019-ben tervezzük a kiadását és a webshopunkban elérhető lesz. http://www.shop.intenset.hu

  6. Magdi szerint:

    Szia!

    Tartom a diétát, nagyon finomakat eszem, de sajnos van, hogy este 9-10 óra felé már nagyon éhes vagyok. Ez miatt nagyon nehezen alszom el. Mit javasolsz, shaket fogyaszthatok még lefekvés előtt?

    Köszi Magdi

    1. admin szerint:

      Ebben az esetben fogyassz el egy fehérje shaket!

  7. Anita szerint:

    Szia!
    Abszolút kezdő vagyok. Egyetlen kérdésem lenne, hogy a paradicsom helyett mit egyek?

    Előre is köszönöm.
    Üdv.: Anita

    1. admin szerint:

      Olyan ételt válassz, amiben nincs paradicsom.

  8. Zsuzsa szerint:

    Szia!
    Számomra most jött el a pillanat egy teljesen új életmódváltáshoz. Mindezért előre is köszönet.:-)
    Ma indult a START program. A segítségedet szeretném kérni. Váltott műszakokban dolgozom a munkahelyemen ami azt jelenti hogy nappal éjszaka és alvó napok váltakoznak egymás után.
    A nappal nem okoz problémát a diéta szempontjából de az éjszaka problémás lesz. Reggel hatkor kelek a lányaimat elviszem suliba oviba majd napi megszokott teendők és este irány a meló ami 12órás műszak.
    Na itt kezdődik a gondom . Több mint 24órát vagyok ébren. Általában 23óra magasságában sikerül vacsizni egyet aztán indul a fájó gyomor gyógyítása köles golyóval reggelig. Műszak vége után irány haza és alvás este 17óráig. Gyakorlatilag egy teljes napot átalszom. Hogy tudnám betartani így az ötszöri étkezéseket? Órát állítsak be?Illetve ha több mint 24órát ébren vagyok hogy osszam el az ötszöri étkezést??
    Ebben szeretném a segítségedet kérni.
    Előre is köszönöm Zsuzsa.

    1. admin szerint:

      Szia Zsuzsa!
      Azt javaslom, hogy reggel ébredés útán végezd az Intenset edzést. Az Intenset diétás étrendet pedig háromóránkénti étkezéssel tudod kivitelezni.

  9. Tamás szerint:

    Szia! Ma kezdtem a programot. 18 éve három műszakban dolgozom,ami eléggé összezavarja az ember szervezetét,éjszakás héten hogy egyek éjszaka mikor dolgozom?vagy prbáljak mindhárom műszakban ,minden héten ugyan abban az időpontban étkezni?

    1. admin szerint:

      Ez étkezésedet az ébrenlétedhez igazítsd!

  10. Erika szerint:

    Sziasztok! Holnap indulok az „Úton”. Nagy segítség lenne egy bevásárló lista az IR-s diétához. Létezik? Tudnátok segíteni, hol találom.?
    KÖSZÖNÖM!

    1. admin szerint:

      Szia!
      Sajnos nincs bevásárló lista.

  11. Violetta szerint:

    Szia!
    Egy ideje olvasgatom már a blogot, ismerkedem a programmal.
    Azt szeretném megtudni, hogy ha nagy súlyról indulok (115 kg) akkor, hogy vágjak bele? Egyből a diéta és az edzés is vagy előbb pár hétig csak a diéta? Szükségem van-e bármilyen kiegészítőre? Gondolok itt a kollagénre, fehérjére…, hogy hatásosabb legyen a dolog.
    Köszönöm!

    1. admin szerint:

      Szia!
      Elkezdheted és fantasztikus eredményeket fogsz vele elérni. A fogyókúra még soha sem volt ilyen könnyű mint az Intensettel. Az edzés és a diéta mellett szükséged lesz táplálékkiegészítőkre. Az Intenset webáruházban https://shop.intenset.hu/ mindent megtalálsz ami segít elérni a teljes test átalakulásodat.

  12. Edit szerint:

    Szia!
    A barátnőm nagyon jó eredményeket ért el a programotokkal, ezért én is szeretném elkezdeni. Kérdésem az lenne, hogy a vegetáriánus étrend mikortól lesz elérhető?
    Válaszotokat előre is köszönöm 🙂

    1. admin szerint:

      Az Intenset vegetáriánus diétás étrend 2018 nyarán elérhető lesz.

  13. Ferenc szerint:

    Szia!
    Arról nem olvastam, vagy csak elkerülte a figyelmemet, hogy mennyi folyadékot érdemes inni?
    Úgy hallottam, hogy ha belefér 20kg testsúlyként 1 litert kellene. Vagyis nekem a 100kg-ra 5 litert.
    Mennyire helytálló ez az információ?
    Köszi

    1. admin szerint:

      Szia! Most a nyári időszak kapcsán több vizet kell inni. A vízigény életviteltől, súlytól, munkától és időjárástól is függ.

  14. Eszter szerint:

    Szia!

    Most kezdem a programot és érdeklődnék , hogy van -e vegetáriánus étrend . Az előző kommentekben olvastam , hogy készülőben van.
    Köszönöm a választ előre is.
    Üdv: P.Eszter

    1. admin szerint:

      Legkésőbb szeptemberig kijön az Intenset vegetáriánus étrend.

  15. Edit szerint:

    Szia! Szeretném a segítségedet kérni. Hetekig ettem az Intenset diéta szerint. Sajnos én kevés fajta ételt szeretek, így nekem 3 hónap után monotonná vált a diéta. Egy ismerősöm tanácsára a ketogén diétát próbáltam ki. Mondjuk ez sem változatos annyira, de szabadabb. Elmagyaráznád kérlek, miért nem jó a ketogén diéta? Te mint szakember biztosan nagyobb rálátással bírsz. Szeretnék továbbra is a csoport tagja maradni, visszatérve az Intenset diétához. Köszönöm szépen előre is!

    1. admin szerint:

      Más alapokon nyugszik mint az Intenset diéta. Ami engem nagyon zavar benne, hogy a ketogén diétától büdös lesz a lehelet, mert megváltozik az emésztés.

  16. Lilla szerint:

    Szia!
    Nemrég találtam rá az Intensetre. Nagyon jónak találom az étrendet. Sok étrendet vettem már meg, illetve töltöttem le máshonnan, de ez kifejezetten változatosnak és jónak tűnik. Viszont lenne egy olyan problémám, hogy rajtam nincs nagy súlyfelesleg (már csak 5 kg-tól szeretnék megszabadulni, 58 kg, 160 cm vagyok), így én ezt az 1600 kcalt soknak érzem. Eddig mindig olyan 1300-1400 kcalban gondolkodtam, egész jól fogytam is vele. Esetleg lehet csökkenteni a kalórián (arányosan a CH-t, fehérjét és a zsírt), vagy mindenképpen kell tartani az 1600-at? Félek, hogy ennyi kalóriával megindulna a hízás.
    Heti 2-3-szor járok súlyzós edzésre a diéta mellett.
    Előre is köszönöm a választ!

    1. admin szerint:

      Kedves Lilla! Javaslom, hogy tartsd az Intenset diétát. Kérlek jelezz vissza 2 hét múlva, hogy milyen eredményt értél el.

    2. admin szerint:

      Szia Lilla! Azt javaslom, hogy kezd el az Intenset Ultra diétás menüt használni ami 1450 kcal. Sok sikert kívánok neked!

  17. Kornélia szerint:

    Szia.Nekem azzal lenne kapcsolatos a kérdésem,hogy én cukorbeteg vagyok,180 g szénhidrátot mondott a doki napi fogyasztásra.Kipróbáltam kevesebbel,ahogy az étrendben is van,de kevés és rosszul vagyok.A vacsorát kilehetne egésziteni valamivel hogy tartalmasabb legyen,mert napközben még elvagyok,de éjszakára kevés a vacsi,és ugy semmi értelme hogy eszem,gyorsan lefekszem aludni,hátha nem leszek éhes,de mégis felébredek éjszaka hogy rosszul vagyok,és kimegyek enni.Szóval erre szeretnék kérni valami ötletet,de ne fehérjét,mert a napi 2 igy is sok a savamnak,mert még ráadásul refluxos is vagyok!Ha tudnál valamit tanácsolni,nagyon megköszönném.

    1. admin szerint:

      Az orvos utasítását nem bírálhatom felül, ezért kérlek azt tartsd be azt.

  18. s. Ildikó szerint:

    Sziasztok!
    Én is a vegetáriánus étrendet keresem. Hol lehet letölteni?

    1. admin szerint:

      Szia! A vegetáriánus Intenset menüt az Intenset programra feliratkozók kapják. Javaslóm, hogy iratkozz fel itt a blogon!

  19. Wéber Veronika szerint:

    Szia!
    Kérdéseim:
    – Női, reggeli 3. Barack! Milyen? Őszi, sárga, friss, aszalt, konzerv? És ha éppen nincs barackszezon, csak az ízetlen, gumiszerű, akkor más gyümölcs? (Tudom, hogy nem helyettesíthető, és ehetnék más menüt, de a gyümölcs rettenetesen hiányzik.)
    – Női, ebéd 2. Zöldbab! Friss, fagyasztott, konzerv?
    Köszönöm!

    1. admin szerint:

      Szia Veronika! A barack lehetőleg legyen friss. A zöldbab lehet friss, fagyasztott és konzerv is.

  20. Henriett szerint:

    Kedves Admin!

    A bejegyzések között olvastam, hogy hamarosan elkészül a laktózmentes diéta is. (februári bejegyzés). Azt válaszoltátok, hogy addig csinálja a kérdező laktózmentes termékekkel. Tudtommal azóta sem áll rendelkezésre laktózmentes változat.
    A laktóz intolerancia alapja genetikai. A genetikai vizsgálat után „tartósan fogyatékos” állapotot állapítottak meg nálam (és valószínűleg mindenkinél, akinél genetikai vizsgálat igazolta), mely végleges és nem fog változni. A laktóz intolerancia felfúvódással, hasmenéssel, bélgörcsökkel és bélgyulladással jár. A laktózmentes termékek nagy része tartalmaz laktózt, csak kis mértékben (pl. laktózmentes tejtermékek). A termékek jó része több laktózt tartalmaz, mint amit feltüntettek a csomagoláson, ez a következményekből egyértelműen kiderül. Akinek két laktózmolekulától baja van, annak mindegy, hogy kettő vagy húsz molekula okoz igen kellemetlen tüneteket. Összefoglalva: a gasztoenterológus szakorvosok ajánlása alapján laktózmentes termékek sem fogyaszthatók laktóz intoleránsok számára, mert a megoldás a természetesen laktózmentes, vagyis tej- és tejtermékmentes diéta.
    Úgy gondolom alapvetően nagyon kedves tőletek, hogy mintadiétát mutattok be ingyen is (+marketing), azonban az, hogy fogyatékosság alapján különbséget tesztek emberek között, az nem korrekt. Egészen pontosan erről még az Alaptörvény is megemlékezik.
    Ahogy írtátok, szeretnétek minden jövőbeli vendégetekre, így a laktóz intoleránsokra is gondolni. Mikorra tervezitek, hogy a diéták közül természetesen laktózmentes is elérhetővé válik?

    Üdvözlettel

    1. admin szerint:

      Januártól elérhető lesz az Intenset webshopban.

  21. Ágnes szerint:

    A diétában szereplő adagok egy személyre és egyszeri alkalomra szabottak?

    1. admin szerint:

      Pontosan. Az Intenset diétás étrend adagok egy személyre szólnak és egy alkalomra szabottak.

  22. Csilla szerint:

    Kedves Admin!

    Az ultra diétában a reggelik végén 3 szem intenset ultra RX szerepel.
    rákerestem, de nem találom.
    Hogy tudom megrendelni?
    Csilla

    1. admin szerint:

      Szia! Februártól újra kapható lesz az Intenset webshopban

  23. Csurgó Szilvia szerint:

    Sziasztok!

    Most kezdtem az intenset programot, és érdeklődni szeretnék, hogyan tudom megkapni a vegetáriánus étrendet? Vegán verziót esetleg nem terveztek?
    Köszönettel,
    Sziszka

    1. admin szerint:

      A Vegetáriánus étrend átdolgozás alatt áll. Vegán étrendet nem tervezünk készíteni.

  24. Vanda szerint:

    Kedves Admin!

    Az lenne a kérdésem, hogy sehol se látom, vagy olvastam, hogy az 5x étkezést, hogy kellene betartani, ha fent vagyok hajnali 2-3ig akkor éjfélkor tudok vacsorázni, úgy hogy 9-10 között kezdem
    a napot?

    Köszönöm!

    1. admin szerint:

      Szia Vanda! A napi 5 étkezést mindenképpen érdemes tartani, hogy a diétás célod teljesülni tudjon..

  25. Ancsa szerint:

    Szia!
    Van egy születési rendellenességem, ami nemrég derült ki, ez miatt a pulzusszámom nem szabad emelnem. (Szívizomhíd a rendellenesség neve) Régebben sokat sportoltam és edzettem, de amióta kiderült ez a rendellenesség nem mozoghatok lényegében semmi olyasmit, amit előtte csináltam. 🙁 Azóta pedig (2 év alatt) feljött rám közel 13 kiló felesleg. Szeretnék fogyni, de az orvosaim szinte minden mozgásformáról letiltottak (40 éves múltam…) Sem biciklizni, sem futni, edzeni, semmit nem lehet. Az Intenset diétás étrendet a mozgással együtt kombinálva találtátok ki. Ha nem tudok edzeni mellette, akkor maga az étrend betartása hozhat-e eredményt vajon, még ha -nyilvánvalóan- lassabban is, mint normál körülmények között? Vagy ez a fajta diéta csak a mozgással együtt hatékony és keressek inkább más fajta diétás étrendet?
    Köszönöm előre is a választ!

    1. admin szerint:

      Az étrend aktív mozgáshoz lett kifejlesztve. Ha csak a fogyás a cél mozgás nélkül, akkor javaslom, hogy egyeztess dietetikus szakemberrel.

  26. Gyöngyi szerint:

    Sziasztok!
    Kéredzni szeretném 2. cukorbetegséggel is lehet ezt a diétát követni?
    Köszönöm a választ.

    1. admin szerint:

      Tavasszal érkezik a webshopba az Intenset IR diéta

  27. Ákos szerint:

    Kedves Admin.

    Teljesen kezdő férfiként 5 napos 1600 kalóriás étrend et kaptam.
    A kérdésem, hogy hol találok férfiak számára letölthető több 1600 kalóriás étrendet?

    1. admin szerint:

      Tavasszal érkezik a férfi verzió

  28. Kata szerint:

    Sziasztok! Tejfehérje érzékeny vagyok. Olvastam, hogy készült ilyen problémával küzdők számára étrend. Szeretném megkérdezni, hogy létezik-e már, a webshopban nem találtam ilyet.

    1. admin szerint:

      Nem készült ilyen étrendünk, de tavasszal érkezik a vegán étrend ami alkakalmas lehet a számodra

  29. Márti szerint:

    Kedves Admin!
    Egy hete kezdtem el az intenset életmódot. Még tanulom, igyekszem belerázódni és betartani. Látom, hogy sokan reggel edzenek, számomra ez nem kivitelezhető, de amúgy is inkább délután, este esik és megy is jobban. Azt szeretném kérdezni, hogy az étkezések sorrendjéhez mennyire kell ragaszkodni? Úgy érzem, nekem jobban esne mikor hazamegyek a munkából vacsorázni, majd később edzeni és utánna már elég lenne az uzsonna. Így a fehérjét is edzés után tudnám fogyasztani. Hibáznék, ha így tennék?

    1. admin szerint:

      A vacsorát nem, de a többit felcserélheted

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük